„Reményteljes jövőt tervezek…” (egy Haiti árva emlékei)

Főoldal  /  Haiti  /  Jelenlegi Oldal

child_violin

 

Fehér ruhácskája vagy tucatszor elszakadt, a piszok barna foltjai vetélkednek rajta a vér vörösségével és a fertőtlenítő sárga pöttyeivel. Finom, apró ujjai kis plüss állatkát szorítanak a szívéhez. Lábát nehéz gipsz súlya tartja mozdulatlanul a zsúfolt kórház párás, forró folyosóján. Hosszú fekete hajának száz fonata színes hullámokban hullik vállára.

“Édesanyám és édesapám a nappaliban beszélgettek, édesapám éppen felállt, és indult volna valakit meglátogatni. Az a roppant zaj, a csikorgás és reccsenés.” – kezdett szipogva mesélni. „Megmozdult az asztal, rámborult a szekrény, kivitte a lábam a rengés, anya sikoltott, apát még láttam elesni. Mintha egy nagy szakadék nyílt volna alattunk, és a házunk beleesett volna. Fájt a lábam, sírtam és féltem. Apa nem felelt, hiába hívtam.”

Piszkos, fáradt arcát könnycseppek darabolják.

Egyik orvosunk fájdalomcsillapítót ad neki, egy nővér lemossa arcát. Közben újra sürgés-forgás, újabb sérült, újabb műtét, újabb fájdalom, újabb tragédia. „Ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy.”

A 11 éves kislányt nagyobb testvére, Bethill húzta ki a romok alól. „Nem is tudom édesanyáról hogyan sikerült leemelni a hatalmas köveket, a gerendákat” – folytatja. „Én még kicsi vagyok, a bátyám sem erős. Azután összeestem, nagyon fájt a térdem. Vissza akartunk menni apáért, apát ki kell hozni, apa szeret minket. De apa nem felelt, hiába hívtam.”

Szerettem volna segíteni neki, reményt adni, a jövőbe nézni. Megkérdeztem, mit szeret legjobban csinálni? „Apa megtanított hegedülni, megtanított szeretni a zenét. Ha zenélek, boldog vagyok.”  Most ragyog a tekintete. Megígérem, másnap, amikor kiengedik a kórházból hazaviszem, és megkérem, hegedülje el a számára legkedvesebb darabot. „Nem tudom eljátszani. A földrengés összetörte a hegedűm, akárcsak az álmaim!” – feleli Bioutelle. Nagy fekete szemei szomorúan, reménytelenül keresnek valamit, ami eltűnt.

Azóta a szívemben hordozom ennek a hirtelen felnőtt haiti kislánynak a szavait és tekintetét. Arra ösztönöznek, hogy ne kőépületeket építsünk újjá. Szívépületeket. Életeket. Reményt. Jövőt. Álmokat.

Szilágyi Béla