Rádióinterjú egy erdélyi “örökbefogadott” családdal

Főoldal  /  Frissítések  /  Hírek  /  Jelenlegi Oldal

kossuthradio

 

Vass István Zoltán:
Nagyjából egy esztendeje, pontosan egy ilyen szombat reggeli műsorban hallhattak egy riportot arról a mozgalomról, melynek az a neve, hogy “Fogadj örökbe”. Erdélyben élő, nehéz sorsú, ám tehetséges gyerekekről van szó. És persze az örökbefogadás képletesen értendő. Egy magyar család, amennyiben havi tízezer forinttal támogatja a reménybeli diákot, az óriási segítséget jelent ott. Az örökbefogadók egyébként név szerint tudhatják, kiről van szó, sőt, fényképet is kaphatnak az alkalmi családtagról, tehát a kapcsolat korántsem személytelen. Legyen most szó egy olyan családról, ahol a kisfiú, Szabó Tamás lassan egy éve kapja Magyarországról egy család támogatását. Nagyvárad mellett, egy kis faluban élnek. Az édesanyját Szabó Erzsébetnek hívják, és havi jövedelmük magyar pénzre átszámítva hat és fél ezer forint. Minden további kiderül Ionescu Nikolett riportjából…

Riporter: Mintegy hatezer ötszáz forintból kell kijöjjenek havonta. Hogy tudják ezt megoldani?

Szabó Erzsébet: Nagyon nehezen. Sokat nélkülöztünk, meg nélkülözünk is, de ennivalóra mindig jut.

R: A fizetését a lányuk ezek szerint hazaadja?

SZE: A fizetését hazaadná, de nem kérem el, csak egy bizonyos összeget kérek tőle, mert neki is szüksége van a pénzre, mert fiatal, kell gyűjtsön magának.

R: Ön dolgozik, vagy dolgozott?

SZE: Dolgoztam régen egy cipőgyárban, de az uram kivett, mivel mindig beteges voltam. Az uram meghalt 1993. január másodikán. Már 11 éve elmúlt. Azóta egyedül nevelem a kislányt és a kisfiút. Most már a kislány 21 éves, a kisfiú pedig 14-et töltött most február 28-án. Jó tanuló, a kislány jó magaviseletű, büszke vagyok a gyermekeimre.

R: Tamás, hallom, te nagyon jól szerepelsz különböző tantárgyversenyeken, és nagyon szeretsz tanulni. Így van-e?

Szabó Tamás: Legjobban szeretem a matematikát. Azt szeretem talán legjobban az összes tantárgyak közül.

R: Milyen tantárgyversenyeken vettél részt?

SZT: Voltam magyaron, románon és hittanon.

R: Milyen szinten voltál? Meddig jutottál el?

SZT: Második helyig.

R: A magyar szereted, a magyar irodalmat?

SZT: Szeretem. De nem annyira, mint a mateket.

R: Mégis matematikából nem vettél részt egy versenyen sem. Nem volt lehetőség, vagy így jött ki a lépés?

SZT: Nem volt lehetőség. Nem vittek az egész iskolából senkit sem.

R: Hova jársz iskolába?

SZT: Ide a vásárhelyi általános iskolába, egytől nyolcig..

R: Mivel szeretnél foglalkozni?

SZT: Leginkább informatikával. Azt szeretem a legjobban.

R: Nyomon tudod követni a technika fejlődését?

SZT: Azt hiszem, eléggé.

R: Hol van erre lehetőséged?

SZT: A barátoknál szoktam játszani, a plébános urunknál. Olvasom az újságot.

R: Van internetes kapcsolat tehát a plébánián?

SZT: Nem, nincsen. Csak Váradon, hogyha bemegyek két hónaponta egyszer internetezni egy kicsit.

R: Van kedvenc költőd?

SZT: Talán Petőfi.

R: Sokat tanulsz, Tamás?

SZ: Nem olyan sokat szoktam tanulni. Többet játszok, mint tanulok.

R: Jófej gyerek akkor.

SZE: Jófej? gyerek, olyan, mint az édesapja volt. Örülök neki. De azért szeretném, ha első lenne. Egytől négyig első volt, most pedig csak második. Boldog vagyok, hogy ilyen jó gyermekeim vannak, és szófogadók. Nem cigarettáznak, mindig hazajönnek, a kislány is, a kisfiú is. Rendesek a gyermekeim.

R: Mit szokott rád bízni édesanyád?

SZT: Menjek vízért, zárjam be a tyúkokat, menjek kenyérért.

R: Mit szeretsz elvégezni itthon? Mi az, amit szívesen teszel?

SZT: Elmenni vízért. Ártézi vízért.

R: Nincs bevezetve a víz a lakásba?

SZE: Nincs. Nálunk nincs fürdőszoba. Itt van egy kút, de abból se lehet inni, mert a szomszéd ide teszi a sok szemetet. Csak mosni, ha lehet belőle. A vízért el kell menni ide egy kilométerre, át a vasúton. Ott vagy egy ártézi kút, és abból szoktunk főzni meg inni is.

R: A tisztálkodást hol oldják meg?

SZE: Itt a lavórban. Más nincsen. Nincs lehetőségünk. A lakásunk is kicsi. A szobánk is háromszor kettő nyolcvanas, és eléggé vizes. Éppen most azon gondolkozunk, hogy ki kéne fessük, de nem telik bele. Új ház, de feljön a talajvíz. És mióta az uram meghalt, nemigen tudunk semmit megcsináltatni. Sokszor volt, két éve is, amikor fa nélkül is voltunk, és itt ültünk a hideg szobában. Hogy megkapta a kisfiú ezt a kis ösztöndíjat, abból vettünk egy kis fát, a kislány pótolta ki. Ha fát veszünk, vagy ruhára nem jut, vagy élelemre, de az élelem is kell. Az a legfontosabb. Meg ugye a fiú már nagy, és ruha kéne. Eddig mindig kapott ruhában járt. Most, hogy megpályázta a kisfiú, egy-egy ruhát vagy könyvet az iskolába tudok neki venni. Vagy el tudom engedni színházba. Másképp nem tudjuk megtenni! Egész nap itthon ülünk. A tévé, az sem igen megyen. Van egy fekete-fehér tévénk, de sajnos, az se valami jó. Nincsen lehetőségünk semmi. Ezért örültem ennek az ösztöndíjnak. Legalább a gyermeknek egy könyvet vagy egy új cipőt vettem. És az ő feje után kapta ezt az ösztöndíjat! ő pályázta meg, a kisfiú!

R: Hogyan pályáztad meg? Meséld el!

SZT: Elsőnek olvastam az újságban, a Bihari Naplóban, és aztán bementem Váradra, hogy vegyem le az Internetről. És aztán kinyomtattam a papunknál, azután megszereztem a papírokat, amik kellettek hozzá.

R: Mind te jártál utána?

SZT: Legtöbb részt. Anyukám is járt. Összegyűjtöttük, borítékba raktuk és elküldtük.

Vass I Z: Vajon hány kisfiú és kislány él még ilyen körülmények között? Egy évvel ezelőtt, amikor felhívásunk elhangzot, nagyon sokan telefonáltak. Az akció szervezői szeretnék bővíteni a támogatottak körét. Így hát most is várjuk azoknak a jószívű, segítőkész embereknek a jelentkezését, akik fogékonyak mások nehéz sorsára.

Kossuth Rádió


Post Tags: