Fogd meg a békát!

Főoldal  /  Blog  /  Jelenlegi Oldal

A játszótér távoli, nyugis, steril pontján ülve a felnőttek rettegve-undorral figyelik, amint mi, gyerekek megfogunk, és szánkhoz emelünk szinte bármit, amit meg akarunk ismerni, amiről többet akarunk megtudni. Homok, madárürülék, vagy egy levelibéka… minden lehet izgalmas, szép, érintenivaló…

Aztán persze jön a sok „fujj” meg „piszkos”, és végül „egy normális gyerek ilyet nem csinál”… és már nem is csináljuk. Minden addig csodált dolog rosszá, koszossá, vagy egyszerűen csak érdektelenné válik számunkra. Visszahozhatatlanul.

Mert a naiv csodálat, a kíváncsi kérdések, a jóindulatú felfedezőkészség elmúlik, kihal belőlünk… néha a pillanat tört része alatt. Maradunk gyanakvó, racionális, okos, rideg felnőttek. (És ha mégis megtörténik, hogy egyszer újra gyermeki szemmel tekintünk egy eseményre – naplemente, születés, emberséges gesztus –, akkor azt különleges kegyelmi ajándékként „raktározzuk el”, amire jó lesz emlékezni a „szürke hétköznapokon”.) Pedig, ha képesek lennénk gyermeki szívünket megőrizni, egész életünk tele lenne mély, meghitt pillanatokkal.

Jézus azt mondta, hogy ha olyanok nem lesztek, mint a gyermekek, nem mehettek be a mennybe. Igaza van. Én még azt tenném hozzá, hogy „felnőtt lelkünkkel” nem csak, hogy a mennybe nem megyünk be, hanem ebben az életben sem leszünk boldogságra képesek… Ha nem tudjuk újra kíváncsi kérdésekkel a szívünkben megnézni a téren kavargó homokot, vagy nem fogjuk a kezünkbe a nyálkásan csillogó békát, már itt a Földön sem leszünk boldogok.